2016. december 20., kedd

2016. december 20., kedd



Mától az amerikai hatóságok kérik a beutazni kívánó személyektől felhasználó nevüket a különböző szociális médiákon. A kérés része lett az elektronikus kérelemnek, amelyet az vízummentességi programban résztvevő államok állampolgárai töltenek ki, és hivatalosan fakultatív.
Az intézkedés széles körben igen kedvezőtlen visszhangot keltett, hiszen a legtöbb utazó joggal érezheti úgy, hogy mégis kockáztatja a beengedését az Egyesült Államok területére, ha mellőzi a válaszadást, vagyis zsarolva érzi magát személyes életének teregetésére.


December 20. A napok enciklopédiájában

* * *

2016. november 27., vasárnap

2016. november 27., vasárnap



Az amerikai Tesla cég és az általa nem régen felvásárolt SolarCity közös vállalkozásban kiépített egy komplex napenergiát hasznosító rendszert a csendes-óceáni kis Ta’u szigeten. A rendszer 5238 napelemet és 60 egységet, amely összesen 6 megawatt-óra áramot képes tárolni, ezzel gyakorlatilag 100%-ban biztosítva a sziget energiaszükségletét.







* * *

2016. november 8., kedd

2016. október 21., péntek

2016. október 21., péntek

11 és 22 óra között ismeretlen erők kibertámadást intéztek a  Dym cég ellen, amely az internetforgalom működését biztosítja, ezzel órákig elérhetetlenné téve több tíz vagy százmillió felhasználó számára különböző, főleg média oldalt CNN, New York Times, Boston Globe, Financial Times, The Guardian, Twitter, Spotify, de több kereskedelmi oldalt is: Amazon, eBay, Reddit, Airbnb, Netflix.
Kyle Owen, a Dym egyik vezetője bevallotta, hogy egyelőre nem ismerik a minden jel szerint profi módon és gondosan előkészített támadás földrajzi kiindulópontját. „Közben több hullámban támadtak, és rugalmasan alkalmazkodtak védekezésünkhöz.” – árult el részleteket. Megerősítette, hogy haladéktalanul értesítették az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériumát (DHS) és az FBI-t.
Közben feltűnést keltett a Wikileaks egyik Twitter-üzenete (a portál a néhány napja az internettől – „minden amerikai nyomás nélkül” – elvágott Julian Assange nélkül is működik), amelyben kérték a támadás leállítását. Ellenkező értelmű üzenetet küldött viszont ugyancsak a Twitterre az Anonymous.




* * *

2016. szeptember 30., péntek

2016. szeptember 30., péntek

Sikeresen kipróbálták a Szecsuan tartománybeli Csengdo városában Kína első – saját fejlesztésű – függő metróját.
A pandára emlékeztető, akkumulátorból hajtott kocsik 120 ember szállítására alkalmasak, 60 km/óra sebességgel. Az első kísérleti szakasz csak 300 méteres, de az új technológiának nagy jövője van, mert akár 10-szer olcsóbb, mint egy földalatti metró, gazdaságos üzemeltetésű, környezetbarát és szép élményt is nyújt az utazóknak.



* * *

2016. szeptember 22., csütörtök

2016. szeptember 22., csütörtök

Észak-Karolina kormányzója szükségállapotot hirdet ki Charlotte városában, miután két napig tartottak már a heves összetűzések tüntetők és a biztonsági erők között.
A kedd éjjeli és szerda hajnali zavargások 16 sérült rendőrt és 12 sebesült civilt hagytak maguk után. A helyzet egy 43 éves fekete férfi, Keith Lamont Scott lelövése után fajultak eddig. A hatóságok egy lakótelepen akarták előállítani, Scottot, amikor az ő verziójuk szerint a férfi egy fegyverrel a kezében kiszállt az autójából, és mivel úgy ítélték meg, hogy „azonnali, közvetlen fenyegetést" jelent rájuk, tüzet nyitottak. Azt Kerr Putney városi rendőrfőnök nem tudta megmondani, hogy Scott a rendőrök felé irányította-e a fegyvere csövét, de hangsúlyozta, hogy a halálos lövést leadó rendőr is fekete. Az áldozat családja viszont azt állítja, a férfinál nem volt fegyver, csak egy könyv, és azt csinálta, amit minden délután: várta, hogy fia leszálljon az iskolabuszról.


Szeptember 22. A napok enciklopédiájában


* * *

2016. szeptember 2., péntek

2016. szeptember 2.

A történelem bizonyára legnagyobb sztrájkja zajlik Indiában,  150 millió dolgozó részvételével.
A sztrájkot a Modi kormány gazdaságpolitikai, munkajogi és privatizációs tervei váltották ki. A nép nyomás hatására a kormány ezeket visszavonta.



* * *

2016. augusztus 24., szerda

2016. augusztus 24., szerda

Hajnalban erős földrengés rázza meg Közép-Olaszországot.  A 6,2-es erősségű rengés Lazio és Umbria régió határán pattant, de Rómában is megérzik.
Az áldozatok száma fokozatosan emelkedik a nap folyamán. Matteo Renzi miniszterelnök este bejelenti, hogy a földrengés következtében Közép-Olaszországban 120-an haltak meg, 368-an megsebesültek, több százan pedig eltűntek.


Augusztus24. A napok enciklopédiájában


* * *

2016. július 26., kedd

2016. július 26., kedd

Két terrorista túszul ejti Saint-Etienne-du-Rouvray, egy kis francia város katolikus templomában tartózkodó néhány hívőt, zömében apácát, és elvágja az éppen misét tartó 86 éves pap, Jacques Hamel torkát.

Az egyik kimenekülő apáca riasztja a rendőrséget, így a terrorelhárítók hamarosan körbeveszik a templomot. Meg sem próbálják élve elfogni a gyilkosokat, hanem olyan golyózáport zúdítanak rájuk, hogy később az azonosítások csak DNS vizsgálat alapján lehetséges. Az egyik terrorista lábán rendőrségi nyomkövető volt.
Erre a tragédiára akkor kerül sor, amikor már több, mint féléve rendkívüli állapot van Franciaországban.



* * *

2016. július 7., csütörtök

2016. július 7., csütörtök

Dallasban öt rendőrt lőtt le, többeket megsebesített lesből Micah Xavier Johnson, az afganisztáni háború egyik veteránja megtorlásul, hogy a közelmúltban a louisianai Baton Rouge-ban és a minnesotai St. Paulban is egy-egy ártatlan feketeét lőttek le fehér rendőrök.  A két gyilkosságok után több amerikai városban is tüntetéseket tartottak. Johnson éppen a dallasi demonstráción lőtt lesből a szolgálatban lévő rendőrökre. A hatalmas zűrzavart okozó tragédiának a rendőrség úgy vetett véget, hogy először a történelemben egy öngyilkos robot segítségével közelítette meg és robbantotta fel az orvlövészt.




* * *

2016. június 23., csütörtök

2016. május 28., szombat

2016. május 12., csütörtök

2016. május 12., csütörtök

Alig három hónappal a riói olimpia kezdete előtt csúcsra járt a politikai káosz Brazíliában, a szenátus 55-22 arányban támogatta a Dilma Rousseff elnök elmozdítását célzó indítványt, és így felfüggesztette az államfőt, akinek helyét korábbi alelnöke veszi át az ellene induló jogi eljárás idejére.
Rousseff és az őt támogató pártok, szervezetek és széles tömegek az eljárást puccsnak minősítették.




* * *

2016. április 27., szerda

2016. április 27., szerda

Luxembourgban megkezdődik Antoine Deltour et Raphaël Halet pere.

Az ottani PricewaterhouseCooper iroda volt alkalmazottját bizalmas dokumentumok kiszivárogtatásával („lopásával”) vádolják, ezzel akár 10 év börtön és egymillió euró „bírsággal” sújthatják.
Az elhíresült „Luxleaks” megengedte leleplezni a luxemborgi kormány és nagy multik „adóoptimalizálási” összejátszását. A botrányban érintettek „bocsánatot” kértek, és zavartalanul folytatják üzleteiket, a média ezer egyéb izgalmas témával foglalkozik.

A PricewaterhouseCooper etikai irányelvei.
"Tudsz nyugodtan aludni?"



* * *

2016. április 20., szerda

2016. április 20., szerda

Hatalmas mennyiségű dokumentum szivárgott ki Franciaország Nagy páholyából, adja hírül kurtán, tartalmi közlések nélkül a liberális Le Monde, bár a lap újságírója úgy fogalmaz, hogy „láttuk a dokumentumokat”. A cikkből érdemben csak annyi derül ki, hogy a szabadkőműves páholy rendőrségi feljelentést tett.
Időközben (időlegesen) elérhetetlenné tették azt a weboldalt, amelyhez a meghekkelt anyag („Franc-maçonnerie Papers”) került.





* * *

2016. április 10., vasárnap

2016. április 10., vasárnap

Bahrein, Irak és Afganisztán meglátogatása után a G7 másnap kezdődő előkészítő értekezletére Hirosimába érkezett az amerikai külügyminiszter. John Kerry a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki beteszi a lábát az első atombomba áldozatául esett városba.
Mark Toner,  az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője csak homályosan fogalmazott Kerry programjával kapcsolatban: „John Kerry várhatóan csatlakozik Fumio Kisida japán miniszterhez [aki egyébként Hirosimából származik]… Nem hiszem, hogy szándékában állna átvenni a szót vagy külön gesztust tegyen…”

A Béke tere Hirosimában




* * *

2016. április 4., hétfő

2016. április 4., hétfő

Bizonyos „Oknyomozó újságírók nemzetközi konzorciuma” (ICIJ) nevű szervezet 78 ország 108 szerkesztőségének közreműködésével a történelem egyik legnagyobb dokumentum szivárogtatását kezdi meg, Panama Papers kódnév alatt. A 11,5 fájl a panamai székhelyű Mossack Fonseca iroda archívuma.

Az anyag az 1977 és 2015 közötti időszakban történt illegális vagy csak titkos, mindenesetre botrányos pénzmozgásokat tárja fel, amellyel államfők, miniszterek, milliárdosak, élsportolók, celebek és mindenféle egyéb zavaros személyek offshore cégekben rejtegették többnyire lopott pénzüket.
A világ szinte minden országa, sokszor igen súlyosan érintve van, így a kiszivárogtatás rövid és hosszú távú következményei nehezen kiszámíthatók.




* * *

2016. március 26., szombat

Március 26., szombat

Bernie Sanders elsöprő győzelmet arat Hillary Clinton ellen mind a három mai előválasztáson: Washingtonban 73, Alaszkában 81 (!), még Hawaii-n 71%-ot elérve.

Ez az eredmény azért is jelentős, mert szinte az egész amerikai „fő” média Clintont próbálja „utolérhetetlen” favoritnak sulykolni.



* * *

2016. március 18., péntek

2016. március 18., péntek

Hosszú és kemény belső viták után az Európai Unió tagországai megegyeztek, és a csütörtökről péntekre virradó éjjel már alá is írták a megállapodást Törökországgal az onnan érkező, de elutasítandó migránsok visszafogadásáról.
Félve az esetleg kialakuló újabb menekülthullámtól, a megállapodás végrehajtását már vasárnap megkezdik.




* * *

2016. március 14., hétfő

2016. március 14., hétfő

Putyin komoly meglepetést okozva bejelenti, hogy másnap Oroszország megkezdi harcoló egységeinek kivonását Szíriából.






* * *


2016. március 11., péntek

Március 11., péntek

Lemondta Chicagóban tervezett kampányrendezvényét Donald Trump, mert a ellentüntetők összetűzéseket provokáltak ki.
Trump, a Republikánus Párt vezető elnökjelölt-aspiránsa több ezer híve gyűlt össze a az Illinoisi Egyetemen , közben viszont megjelentek Trump-ellenes jelszavakat skandáló tüntetők is. Hamarosan verekedések is kitörtek, a helyzet kaotikussá vált, ezért Trump kampányának egyik munkatársa és közölte, hogy a rendezvényt biztonsági okok miatt elhalasztják. A Trump-ellenes tábor azonban tovább tüntetett. Ekkor a rendőrség közbeavatkozott, és feloszlatta a tüntetést. A chicagói rendőrség szóvivője azt nyilatkozta, hogy hozzájuk nem érkeztek jelentések sérülésekről, és nem tartóztattak le senkit.
Donald Trump azt mondta az MSNBC televíziónak, hogy „a szólásszabadság bajnokai” akadályozták meg, hogy megszólaljon.




* * *

2016. március 4., péntek

2016. március 4., péntek

Adel al-Zsubeir, a szaúdi diplomácia vezetője Párizsban egyeztetett a francia fegyvergyártókkal, ezt követően sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Szaúd-Arábia leállítja a Libanonnak ígért 3 milliárd dollár értékű fegyverszállítási segélyprogramjukat, de a megrendelt fegyvereket megveszik saját hadseregük számára.




* * *

2016. február 27., szombat

2016. február 27., szombat

Miután az orosz diplomácia – komoly katonai és politikai eredményeket elérve a helyszínen – egy hete gyakorlatilag kész tényként kezelte, péntek este hivatalossá vált a megállapodás: éjféltől ideiglenes tűzszünet lép érvényben a szíriai kormány és 97 (!) szíriai fegyveres csoport között. (Az amerikai külügyminisztérium még előző napon is hivatalosan jelezte kétségeit a fegyvernyugvással kapcsolatban és első alkalommal beszélt nyilvánosan egy B-tervéről, amely Szíria valamilyen megosztását irányozná elő.)

Moszkva éjfélkor leállított minden légicsapást és támadást a fegyveres csoportok ellen. Így tesznek az amerikaiak is. A fegyvernyugvás viszont egyértelműen nem vonatkozik az Iszlám Állam és az Al-Kaida vonatkozásában.
A szörnyű szíriai konfliktus immár majdnem annyi ideig tart, mint a 2. Világháború, és a legtöbb szíriai város képe Drezdáéval vetekszik.



* * *

2016. február 19., péntek

2016. február 19., péntek

Erdogan török elnök, aki az utóbbi napokban egyre intenzívebb bombázásokat hajtott végre Szíriában, pénteken már telefonon személyesen próbálta rávenni Obama elnököt a Kurd Népvédelmi Erőknek (YPG) nyújtott amerikai politikai és katonai támogatás megszakítására, de ebben az USA álláspontja minden eddiginél határozottabb visszautasítás volt. Ez azért is érthető, mert az elmúlt időszakban éppen a kurdok értek el jelentős eredményeket az Iszlám Állam ellen mind Szíriában, mind Irakban.
Több elemző már úgy véli, hogy Erdogan bonyolult és nagyra törő játszmáival most Szíria helyzetébe hozhatja országát.




* * *

2016. február 17., szerda

2016. február 17., szerda

A mai és a Neander-völgyi ember keveredését a tudósok eddig 50-60 ezer évvel ezelőttre tették, most azonban egy nemzetközi kutatócsoport egy Szibériában talált százezer éves Neander-völgyi csontmaradványból kinyert genomban legalább egyszázaléknyi modern emberi géneket talált.
Az eddig tudásunk szerint a modern ember 60 ezer évnél nem korábban vándorolt ki Afrikából, a Neander-völgyiek nyomát viszont fajunk minden, Afrikán kívül megtalált ősi maradványában megtalálták, az ottani leletek azonban nem tartalmaztak ilyen nyomot. A mostani felfedezés tehát azt sugallja, hogy az értelmes ember a korábban hittnél jóval előbb elhagyta Afrikát.
Ezt egyéb felfedezések is alátámasztják már. 2015-ben Dél-Kínában talált modern emberi maradványt 80-120 ezer évesre becsült, 2014-ben pedig a szaúdi sivatagban is találtak több mint százezer éves modern emberi leleteket.




* * *